Olvasom: „Uszítás, emigráció, menekültválság: ezek a hívószavai a kvótanépszavazás előtt rendezett Bartók-estnek. A »legmagyarabb magyar« zeneszerző a kulturális sokszínűségben, a »faji tisztátalanság« értékében hitt.
»Emigrált dallamok«, ez a címe az OSA csütörtök esti rendezvényének, egy emigrációban írt 1943-as Bartók-tanulmányra utalva, melyben a három évvel korábban Magyarországot elhagyó zeneszerző a kulturális sokszínűség fontosságáról írt.
»Idegen befolyás elől való teljes elzárkózás stagnálást jelent; jól asszimilált idegen hatások lehetőséget adnak a gazdagodásra« – írta 1937-ben a kelet-európai népdalkutatás kapcsán, egyértelművé téve, hogy »a faji tisztátalanság« a zenében jótékony hatású. Nem kell nagyon fülelni, hogy dekódoljuk a politikai áthallást. A Horthy-rendszertől addig is távolságot tartó Bartók a harmincas évek végén szinte már fizikailag is undorodott a jobbratolódástól, mindenekelőtt Hitler és Mussolini nálunk is egyre nagyobb népszerűségétől. (...)” (index.hu/tudomany/tortenelem/2016/09/29/a_faji_tisztatalansag_jotekony_hatasu/)
...Ha ezt az Index-cikket Bartók olvasná, nem értené. Ez a cikk már nem is a csúsztatás vagy a hazugság kategóriája, hanem a retardált önfertőzésé... (mandiner.blog.hu/2016/09/29/nem_pont?full_commentlist=1#comments)
...Ez már nem gyűlöletkampány, hanem őrületkampány. Csak azt nem értem, hogy kinek szól, ki fogékony az ilyen sötét, tébolygó, őrjöngő eszementségekre? Cikket publikálni az Indexben (a tudomány-rovatban!) arról, hogy Bartók a faji keveredés (»a faji tisztátalanság«) híve volt, mivel azt írta egy, a kelet-közép-európai népzenéről szóló tanulmányában, hogy »idegen befolyás elől való teljes elzárkózás stagnálást jelent; jól asszimilált idegen hatások lehetőséget adnak a gazdagodásra«, már vegytisztán elmekórtani kategória... (uo.)
÷ ÷ ÷
Bónusz
„Bartók Béla: Faji tisztaság a zenében
Manapság elsősorban politikai okokból sok szó esik az emberi faj tisztaságáról és tisztátalanságáról; a szokásos állásfoglalás az, hogy a faj tisztaságát még törvényes rendelkezések igénybevételével is meg kell őrizni. Akik a probléma egyik vagy másik oldalával foglalkoznak, bizonyára alaposan tanulmányozták (vagy legalábbis kellett volna tanulmányozniok) ezt a kérdést, éveket töltve el azzal, hogy a hozzáférhető anyagot átvizsgálják, vagy hogy saját kutatásaikkal új adatokat gyűjtsenek. Minthogy azonban én ezt nem tettem, egyik felfogást sem támogathatom; erre semmiképpen sem lennék jogosult. Ezzel szemben esztendőket töltöttem el azzal, hogy az emberi életnek egy olyan jelenségét tanulmányozzam, melyet néhány álmodozó, akiket általában népzenekutatóknak neveznek, többé-kevésbé fontosnak tart. Ez a jelenség a népi rétegeknek, különösképpen a parasztságnak sajátos zenéje. A faji kérdés körül támadt harc és vita jelenlegi stádiumában ideje, hogy megvilágítsuk és kutassuk a kérdést: előnyös-e a népi (azaz paraszti) zenének faji tisztátalansága, vagy sem? (A »faji« szót itt magára a zenére értem, nem pedig az emberekre, akik ezt a zenét alkotják vagy előadják.)
Kutatásaim nagy részét Kelet-Európában folytattam. Munkásságomat, mint magyar ember, természetesen a magyar népzenével kezdtem; rövidesen azonban a szomszédos területekre – Szlovákiára, Ukrajnára és Romániára is kiterjesztettem. Alkalmilag még messzi vidékekre (Észak-Afrika, Kis-Ázsia) is kiruccantam kutatásaimmal, hogy szélesebb látókört nyerjek. Ezen az »aktív« kutatómunkán kívül, amely a dolgokat helyszínen próbálta felkutatni, »passzív« vizsgálatokat is végeztem azzal, hogy a mások által gyűjtött és kiadott anyagot tanulmányoztam át.
Kezdettől fogva végtelenül meglepett a tanulmányozás alatt álló kelet-európai területen kezem ügyébe került anyag dallamtípusainak szokatlan gazdagsága. Kutatásaimat tovább folytatva, meglepetésem egyre nőtt. Tekintettel a kérdéses országok aránylag csekély területére – összesen negyven-ötven milliónyi a lakosság -, a népzenének ez a változatossága valóban csodálatraméltó. Még figyelemreméltóbb ez, ha összehasonlítjuk más, többé-kevésbé távoli vidékek, például Észak-Afrika parasztzenéjével, ahol az arab parasztzene annyival kevesebb változatosságot árul el.
Mi lehet az oka ennek a gazdagságnak? Hogyan alakulhatott ez ki? Erre a kérdésre csak később jött válasz, akkor, amikor a különböző kelet-európai népektől már elegendő anyag állt rendelkezésre a tudományos analízis számára. Az egyes nemzetek népzenéinek összehasonlítása azután tisztán megvilágosította, hogy itt a dallamok állandó csereberéje van folyamatban; állandó kereszteződés és visszakereszteződés, amely évszázadok óta tart már.
Most igen fontos dolgot kell hangsúlyoznom. A dallamoknak ez a csereberéje nem olyan egyszerű, mint sokan hinnék. Mikor egy népi dallam valamely ország nyelvi határait átlépi, előbb vagy utóbb bizonyos változásokon megy át, amelyeket az új környezet és különösen a nyelvi különbözőség megkíván. Minél nagyobb a két nyelv különbsége kiejtésben, hanghordozásban, metrikus viszonylatokban, szótagépítkezésben stb. annál nagyobbak a változások, amelyeken az »emigrált« dallamok – szerencsére – átmehetnek. »Szerencsére« – mondom, mert ez a jelenség önmaga nemzi és emeli a típusok és altípusok számát.
Előbb a »kereszteződés és visszakereszteződés« kifejezést használtam. Ez a »visszakereszteződés« általában a következőképpen történik: egy magyar dallamot átvesznek például a szlovákok és szlovakizálják; ezt a szlovakizált dallamformát aztán a magyarok esetleg újra átveszik és a dallam »visszamagyarosodik«. De – és ismét azt mondom: szerencsére – ez a visszamagyarosodott forma különbözni fog az eredeti magyar formától.
Nyelvészetet kutató tudósok sok hasonló jelenséget találnak a szavak vándorlásával kapcsolatban. A népzene életének és a nyelvek életének valóban sok közös vonása van.
Megszámlálhatatlan tényező magyarázza a dallamoknak ezt a csaknem megszakításnélküli cserélődését: társadalmi körülmények, egyéneknek vagy népeknek önkéntes vagy kényszerű kivándorlása, kolonizálása. Köztudomású, hogy Kelet-Európát (az oroszok, ukránok és lengyelek kivételével) főleg kis népek lakják, amelyek egyenként tíz, vagy még kevesebb milliónyi lelket számlálnak, s az országhatárokon nincsenek áthatolhatatlan földrajzi akadályok. Egyes területeknek teljesen vegyes a lakosságuk, ez a háborús pusztítások eredménye, mert a lakatlanná vált területeket betelepítésekkel népesítették be újra. Ezek között a népek között a folyamatos érintkezés igen könnyű volt. Azonkívül hódítások is voltak (például a Balkán török hódoltsága). Hódítók és meghódítottak összevegyültek, nyelvük és népzenéjük is kölcsönösen befolyásolta egymást.
Az idegen anyaggal való érintkezés azonban nemcsak a dallamok kicserélődését eredményezi, hanem – és ez még fontosabb – új stílusok kialakítására is ösztönöz. Ugyanakkor azonban a régi és kevésbé régi stílusok is életben maradnak, ami a zene újabb gazdagodását vonja maga után.
Az a tendencia, hogy az idegen dallamokat átalakítsák, megakadályozza e népek zenéjének nemzetközivé válását. Minden ilyenfajta zenei anyag, bármilyen heterogén volt is eredetileg, ilyen módon jellegzetesen egyénivé válik.
A kelet-európai népzene jelenlegi helyzete a következőkben foglalható össze: az egyes népek népzenéi között való szakadatlan kölcsönhatás eredményeképpen a dallamoknak és dallamtípusoknak óriási méretű gazdagsága támadt. A végeredményképpen kialakult »faji tisztátalanság« tehát határozottan jótékony hatású.
És most nézzük az ellenkező esetet. Ha az ember egy észak-afrikai oázist, pl. Biskrát vagy valamelyik szomszédos faluját meglátogatja, meglehetősen egységes és egyszerű szerkezetű népzenét hall, amely ennek ellenére igen érdekes. Aztán, ha az ember mondjuk ezerötszáz mérfölddel tovább haladva kelet felé, Kairóban és környékén hallgat népzenét, pontosan ugyanazokat a dallamtípusokat hallja. Nem sokat tudok ugyan Észak-Afrika arabul beszélő lakosságának vándorlásairól és történetéről, mégis azt merném állítani: ilyen egység ekkora hatalmas területen azt bizonyítja, hogy itt aránylag igen kisméretű népvándorlás és lakosságcsere mehetett végbe. Meg egy tényező játszik itt szerepet. Az észak-afrikai arab népek számban nagyobbak a kelet-európai népeknél, sokkal hatalmasabb területen élnek és hamita népek néhány szétszórt szigete kivételével (kabilok, sauják, targik) nem vegyülnek különböző fajú és nyelvű más népekkel.
Nyilvánvaló, hogy ha a népzene megmaradását a közeli és távoli jövőben remélnünk szabad (ami meglehetősen kétséges kilátás, tekintettel a világ legtávolabbi részeibe is gyors iramban benyomuló magasabb kultúrára), akkor a kínai fal mesterséges felépítése, egyik népnek a másiktól való elválasztása nem sok jóval biztat a népzene fejlődésére nézve. Idegen befolyás elől való teljes elzárkózás stagnálást jelent; jól asszimilált idegen hatások lehetőséget adnak a gazdagodásra.
A nyelvek és a művészetek életében jelentős párhuzamok vannak. Az angol nyelv, más germán nyelvekkel összehasonlítva, kevert; szókincsének mintegy negyven százaléka nem-angolszász eredetű. Mégis összehasonlíthatatlan kifejezőerő és egyéni szellem fejlődött ki benne. Ami Európa műzenéjének fejlődését illeti, minden muzsikus tudja, milyen messzenyúló és szerencsés következményei voltak annak, hogy a tizenötödik századbeli németalföldi zenei stílus átplántálódott Itáliába, s később Itáliából különböző hatások terjedtek az északi országokba.
(1942)” (mek.oszk.hu/05200/05222/html/gmbartok0008.html)
Innét: Bartók Béla: A népzenéről (mek.oszk.hu/05200/05222/index.phtml)
÷ ÷ ÷
Néhány kapcsolódó bejegyzés
bbjnick.blog.hu/2016/02/02/_bartok-korszak
bbjnick.blog.hu/2014/04/24/bartok_regeny_irta_temesi_ferenc
bbjnick.blog.hu/2014/02/14/_ha_csak_mod_van_ra_haza_kellene_utaznom
bbjnick.blog.hu/2014/01/01/_isten_aldd_meg_a_magyart
bbjnick.blog.hu/2013/01/30/_milyen_kulturharcrol_beszelunk_783
magyarido.blog.hu/2010/10/03/kampanycsendsertes_helyett_bartok_sirjara
