Ha szellemileg nagyon elfáradok, szakszövegeket (társadalomtudományi tanulmányokat vagy műszaki leírásokat) olvasok, ha ezekhez túl fáradt volnék, akkor keresztrejtvényeket fejtek és ha már a mezei keresztrejtvények áttekintéséhez is túlságosan kimerült vagyok, akkor ismeretterjesztő tévécsatornákat nézek. Mondhatni, nincsenek túlméretezett igényeim az efféle műsorokkal szemben. Nem jelent számomra nehézséget minden különösebb kommentár és/vagy bizonyíték nélkül „elfogadni” e csatornáktól, hogy az általuk a képernyőn bemutatott színes foltok egy tőlem 7,5 milliárd fényévnyire lévő szupernova fölrobbanását ábrázolják vagy hogy a nagy felbontású komputergrafikákon megelevenített dinoszauruszok valóban olyanok voltak, úgy éltek, ahogyan azt a filmesek elém tárják. Azzal, hogy ezek a programok úgy szórakoztatnak, hogy közben a gondolkodás némi illúzióját is fenntartják, pihentetnek: mivel nem veszi az ember túl komolyan, amit lát és hall, így „preciziőz” szakmai hitelességet, mértékadó szemléletet sem vár el. Azonban, meggyőződésem, van egy szint, ami alá az efféle szórakoztatás sem süllyedhet; ha, ugyanis, egy-egy jelenség, esemény, személyiség stb. jellege vagy lényegi tulajdonságai is eltorzulnak, sérülnek az adaptáció és interpretáció során, az már nem „népszerű ismeretterjesztés”, hanem ordas hamisítás.
A napokban, egy későesti órán, az egyik ismeretterjesztő csatorna Náci kollaboránsok című sorozatának ötödik epizódjába (www.imdb.com/title/tt2196881/?ref_=ttep_ep5) futottam bele a tévés kínálat átpörgetése közben. A fáradtság és a kíváncsiság ott marasztalt, végignéztem a filmet. Az epizód főszereplője a horvát Dinko Šakić (1921-2008) volt, aki a II. világháború idején a jasenováci koncentrációs tábor utolsó parancsnokaként szolgált, s akit az ott elkövetett háborús bűneiért 1998-ban Horvátországban húsz év börtönre ítéltek. Šakićról nem sokat tudtam, amit tudok, azt is, nagyobbrészt, ebből a filmből tudtam meg*, de Šakićról keveset tudni nem szégyen, mert nem jelentős történelmi személyiség. Ugyanakkor mégsem érdektelen személy, hiszen életpályája korántsem hétköznapi, s épp elég történelmi vonatkozása volt ahhoz, hogy róla film készüljön és az a történelem iránt fogékony emberek érdeklődését fölkeltse és a figyelmét lekösse. Valószínűleg így gondolhatták a Šakić-film készítői is – „főhősük” háborús bűnös híre egy szűk órára bizonyára odavonzza a nézőket és leköti érdeklődésüket és figyelmüket –, ám itt meg is álltak és önmagukkal és munkájukkal kapcsolatban nem is támasztottak komolyabb igényeket. Mint írtam, a film Šakićra és életútjára vonatkozó részletei, kevéssé közismert személy volta miatt, számomra is sok újdonságot tartalmaztak, így hitelességüket sem állt módomban mérlegelni, ám a filmben felvázolt történelmi keret, amelyben a pályarajz kibomlott, oly mértékben elnagyolt, esetleges és aránytalan volt, hogy az már, minden túlzás nélkül, történelemhamisításnak nevezhető.
Az a nagyvonalúság és/vagy felszínesség, ami fényévmilliárdok és évszázmilliók viszonylatában még megengedhető, mert nem „tétes”, a valamennyiünk életét lényegileg befolyásoló történelemmel kapcsolatban már vétkes könnyelműség, de akár ki is mondhatjuk, egyenesen bűn. Épp a „népszerű ismeretterjesztés” professzionalistái ne volnának tisztában ezzel? Erősen kétlem!** S ugyan nagy bennem a késztetés, hogy a „népszerű történelemhamisítás” gyakorlatával (műfajával) kapcsolatban koncepciókkal álljak elő, a konzekvenciák levonását mégis inkább Olvasó(i)mra bízom...
*Dinko Šakić húsz éves korától a jasenováci koncentrációs tábor adminisztrációjában szolgált, majd, miután benősült az „usztasa elitbe”, a tábor fennállásának utolsó néhány hónapjában annak parancsnoka volt; a háború után Argentínába menekült, ahol 1998-ig „csöndben éldegélt”, míg az argentin tévé egy munkatársa föl nem kereste egy történelmi portré elkészítésének szándékával: Šakić kötélnek állt, a film elkészült, bemutatták és nyomban hatalmas nemzetközi botrányt váltott ki; Šakićot az argentin rendőrség letartóztatta, mint háborús bűnöst kiadta Horvátországnak, ahol elítélték és bebörtönözték; a börtönben halt meg nyolcvanhét évesen.
**A közkeletű tévhit eloszlatása végett szögezzük le, piacképes gagyit előállítani semmivel sem igényel kevesebb professzionalizmust, mint műremeket; a különbség nem a szakemberek szakmaiságában keresendő, hanem az értékválasztásában, ha úgy jobban tetszik, erkölcseiben.
[film, dokumentumfilm, 2010, filmsorozat, ismeretterjesztő film, Náci kollaboránsok, Šakić Dinko, Nazi Collaborators, The Croatian Collaborator, Wadding Michael]
