...Heinrich Böll (1917-1985) a második világháború utáni német irodalom egyik legfontosabb alakja. A háborút 1939-től 1945-ig német katonaként végigharcoló (mind a nyugati, mind a keleti frontot és a nyugati hadifogságot is megjáró) Böll 1947-ben jelentkezett első műveivel. Kezdetben háborús élményeit és tapasztalatait öntötte irodalmi formába, majd az elpusztított és talpraállni, önmagára találni igyekvő Németország sajátos (mindig a maga idejében, a mű születésének jelenében szét- és onnét visszatekintő, de nem ritkán több évtizednyi vagy több nemzedéknyi élmény- és tapasztalatanyagot is fel- és egybedolgozó, s ezzel saját korának is széles és mély, gyakran történelmi perspektívát adó) szellemi-erkölcsi tükreit írta meg. A hatvanas-hetvenes évekre a kortárs német kulturális közélet jelentős tekintélyévé vált (amiben, nyilván, nem kis szerepe volt annak is, hogy 1972-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki)... (bbjnick.blog.hu/2013/07/23/a_hagyatek_heinrich_boll_kisregenye_konyvajanlo)
A Katharina Blum elveszett tisztessége vagy: miből lehet erőszak, és mit tehet velünk c. Böll-kisregény először 1974-ben jelent meg, s rövidesen kultuszkönyvvé is vált, főként a baloldali értelmiségiek körében, akik a társadalom képmutatására és az előítéletekre mért erős ütésként ünnepelték a művet. Az elmúlt negyven év beláthatatlan mértékű és hatású változásokat hozott a társadalom „nyitottsága” irányába, azonban a Katharina Blum... mégsem veszített időszerűségéből, épp ellenkezőleg, soha sem volt még olyan aktuális, mint épp napjainkban.
Böll (kvázi)tényfeltáró-újságírói eszközökből építkező, zseniálisan megalkotott (ál)tudósítása egy – tulajdonképpen vé(le)tlenül a sajtó látókörébe került és a média logikája szerint „hírré feldolgozott” életű – fiatal nő bukásáról, gyilkossá válásáról, lényegében egy erkölcsfilozófiai példázat az emberi méltóságról. Miben rejlik emberi méltóságunk? Mi történik velünk, ha akarva-akaratlanul elveszik-elveszítjük azt? Mitől emberiek az emberi viszonyok?
Ma olvasva Katharina Blum története már-már evidensnek tűnik, összehasonlíthatatlanul köznapibbnak, mint a mű születése idején tűnhetett. Hogyan lehetséges az, hogy miközben jogok és szabadságok tekintetében még soha nem voltunk annyira bővében, mint manapság, méltóságunk mégis sérülékenyebb, kiszolgáltatottságérzetünk – tovább megyek: kiszolgáltatottságunk – nagyobb, mint kevésbé individualizált korokban? Talán (Böll nyomán haladva) a kulcs, méltóságunk kulcsa, nem abban keresendő, hogy miként tekintünk magunkra, hanem abban, hogy miként tekintünk egymásra?
***
Heinrich Böll a bbjnick.blog.hu-n: bbjnick.blog.hu/search?searchterm=b%C3%B6ll&searchmode=or&submit=Keres%C3%A9s
