„Szeretett neveket magára aggatni Dobrovics. Amikor másodszor – de akkor már egymagában, Doxa nélkül – felkereste Bébit, azt találta ki, hogy ő egy detektív. Nyomozva fényt akar deríteni az apa kilétére, miután az utolsó szemtanú, Lurkó bácsi is kétértelműen elhagyta a pályát. Aztán, miután ezt-azt megtudott Bébitől, ráébredt, hogy ő tulajdonképpen egy kutató. Szakszerűbb szóval: szenvedélykutató. Azért van ez, mert ő, Dobrovics keresi a Hiteles Érzést, amely koronként eluralkodik a lakosságon? Ahogyan Bébin a szerelem háború idején. Az hiteles volt, hiszen tökéletesen betöltött a nőt, és Doxa ma is a súlyát cipeli, még ha nem is tudja, mi az, amit magával hurcol. Kénytelen.” (Bereményi Géza: Vadnai Bébi. Magvető Kk., Bp., 2013., 138. p.)
Bereményi Géza a kortárs magyar irodalom nem különösebben „exponált”, de annál nagyobb hatású alakja. Az indulásakor (a hatvanas évek végén-hetvenes évek elején) még korosztálya (talán) legreményteljesebb prózaírójaként számon tartott szerző az elmúlt bő negyven évben mindössze két regénnyel, három novelláskötettel és néhány drámával jelentkezett, ugyanakkor forgatókönyv- és dalszövegíróként, színházi és filmes dramaturgként és rendezőként is igen tekintélyes mennyiségű munkával gazdagította, (ha úgy tetszik) egészítette ki (műfajilag amilyen szerteágazó, gondolatilag épp annyira egységes) életművét. Írói látás-, gondolkodás- és elbeszélésmódjának közönségre gyakorolt jelentős hatása elsősorban (ezen) „alkalmazott” irodalmi tevékenységének köszönhető (gondoljunk csak Cseh Tamásnak írott dalszövegeire, Gothár Péterrel közös filmjére, a Megáll az időre vagy olyan forgatókönyvírói-rendezői munkáira, mint az Eldorádó vagy A hídember stb.), ám ez oly mértékben szervesül, olyannyira „egyazon világot” alkot (szűken-szigorúan vett) prózaírói munkásságával, hogy a közöttük való „átjárás” (mondhatni) észrevétlen.
A Vadnai Bébi, Bereményi második regénye (az elsőt, az 1977-es Legendáriumot követően harminchat évvel) 2013-ban jelent meg. A könyv kerettörténete a hetvenes évek elejének Budapestjén játszódik, ahol és amikor Dobrovics a (reményteljes) pályakezdő író, barátja, a pesti underground (nem kis eufemizmussal) furcsa-félvilági figurája, Doxa révén „érintettségbe kerül” egy különös szerelmi és családtörténettel. Doxa és édesanyja (Vadnai Bébi) feszült-ellentmondásos viszonya Dobrovicsban először kíváncsiságot, majd, miután (valamelyest) megismeri életüket, mély személyes, végül (az előzővel párhuzamosan) már irodalmi érdeklődést is ébreszt. Az anya (némiképp) bizalmába avatja Dobrovicsot és több „ülésben” (négyszemközti beszélgetésben) beavatja őt múltja egyes részleteibe, amelyekből a regénybeli író megpróbálja rekonstruálni, majd megérteni és megírni a (Vadnai Bébi-Doxa-) „történetet”. Ez a „történet” a regény a regényben: egy „hassliebe” szerelmi kapcsolat a negyvenes évekből, amelyet azonban úgy ismer(het)ünk meg, hogy Dobrovics végülis „ejti azt”, „kilép belőle” (és akkor-ott) nem írja meg...
÷ ÷ ÷
Kapcsolódó bejegyzés: http://bbjnick.blog.hu/2014/07/04/_tudom_az_osszes_magyarazatodat_is_erre_ezt_is_beremenyi_geza_irja
