„Szörnyű idő, szörnyű idő! / S a szörnyüség mindegyre nő.”
(Petőfi Sándor)
...Nem az itt az igazi baj, hogy szélsőséges ballib/liberálbolsevik/holohitű (vagy olyan, amilyen) újságírók és „aktivisták” ügyeket próbálnak kreálni/konstruálni ideológiai megfontolásokból (ez „csak” aljas, bűnös, botrányos és felháborító), hanem az, hogy, ma már ott tartunk, hogy egy hivatalos szakmai szervezet (...) hazug állásfoglalásra kényszerül; a tragédia az, hogy egy szakmai szervezetnek – nyilvánvalóan tagjainak meggyőződése elleni – hamis nyilatkozatot kell kiadnia, hogy kivédje az ellene irányuló támadásokat! (Emlékszünk még a SE szenátusának döntésére Schmitt doktorija ügyében???!!!) Mintha újra a Rákosi-rendszerben élnénk: ahogy akkor, úgy ma is, mindenkinek és mindennek folyamatosan állást kell foglalnia egy kizárólagosságra törő (totalitárius) ideológia éppen aktuális doktrínái mellett... (bbjnick.blog.hu/2012/06/14/igy_elunk_2012_juniusaban_magyarorszagon_egy_hivatalos_szakmai_szervezet_hazug_allasfoglalasra_kenyszerul)
Tarlós István Budapest főpolgármestere szakmai állásfoglalást kért az MTA-tól a „Tormay Cécile köz” tervezett elnevezése kapcsán. A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja elkészítette az óhajtott állásfoglalást (itt (is) olvasható: mandiner.hu/cikk/20130904_bolcseszettudomanyi_kutatokozpont_allasfoglalas_tormay_cecile_rol).
Nem célunk az állásfoglalás alapos ismertetése vagy vizsgálata, mivel érdemtelen arra --- ez ugyanis nem egy szakmai, hanem egy ideológiai állásfoglalás. Ugyancsak nem célunk az állásfoglalás pontatlanságait és csúsztatásait felróni, ne adj’ Isten, javítgatni --- mert azért meg mi szégyellnénk magunkat, az Akadémia helyett is. (Nem tudjuk elhessegetni a gyanúnkat, hogy ez a szöveg egy gépírókislány munkája!)
De egy észrevételünk azért volna! Egy akadémikusban vagy egy akadémiai munkatársban (még ha gépírókislány is az illető) bármiféle körülmények között (is) kell(ene) lenni annyi tartásnak, hogy, bármilyen kétségbeesetten is próbálja igazolni az igazolhatatlant, (legalább az utca embere számára is átlátszó) valótlanságokat nem ír le. Például olyanokat, hogy:
„Tormay Cécile művei napjainkban – igen helyesen – korlátozás nélkül hozzáférhetők. Munkásságának tanulmányokat, disszertációkat, monográfiákat, konferenciákat szentelnek, így sem az olvasókkal való találkozása, sem tudományos újraértékelése előtt nem áll akadály. Ez minden demokráciában megilleti az önkényuralmi rendszerek hívéül szegődött jelentős művészeket, például az Amerikai Egyesült Államokban Ezra Poundot, Franciaországban Louis-Ferdinand Céline-t vagy Németországban Leni Riefenstahlt. Bármekkora tisztelet övezze azonban művészi teljesítményüket, nem neveznek el róluk közterületeket, hiszen az általuk szimbolizált, a művészi teljesítményükön túlmutató értékrendet egyetlen demokratikus köztestület sem kívánja kritikátlanul magáévá tenni.”
Így élünk Magyarországon 2013 szeptemberében: az ideológiai terror idézőjelbe tette a törvényességet, az intézményiséget és a szakmaiságot és ma már gyakorlatilag minden ellenállás nélkül számolja fel azokat.
