bbjnick (meg)írja...

„(...) A mai regényirodalom úttörői, nyomukban követőik és utánzóik seregével azon fáradoznak, hogy - kiváltképpen a pszichoanalízis tanaitól sugalmazva - megfosszák a szerelmet minden romantikus illúziójától, hogy kimutassák benne a puszta biológiai tényt, hogy ez magában véve mennyire nevetséges és megalázó, ami pedig túlmegy rajta, amivel képzelődésünk és ábrándjaink körülaggatják, mennyire unalmas, haszontalan és közönséges. Nem csodálható, ha az a nagy tömeg, kivált az ifjúság és a nők köréből, amely ezeket az írókat rossz lelkiismerettel és kellő intelligencia nélkül, inkább kíváncsiságból, hiúságból és nagyképűségből olvassa, hovatovább rájuk hangolódik, teljesen elfásulva tekint a szerelemre, ha pedig mégis belesodródik, a csókban közömbösségét vagy unalmát lesi, az ölelésben pedig gyilkos ösztöneinek feltápászkodását. Mert a szerelem, úgy látszik, valóban nem élhet meg »romantikus« ihletei nélkül, különösen differenciáltabb lelkiség és olyan bonyolult gazdasági rend esetén, amely természetes célratörésében meggátolhatja. Ahol tehát elfojtják, ott - a pszichoanalízisnek ebben nyilván igazat kell adnunk - álcázva vagy rejtett utakon furakodik elő. Ma alkalmasint a politika az a terület, ahol ezek az erotikus illúziók, jogos birodalmukból kiszorítva, érvényesülni törekednek. Kétségkívül nem a hagyományos értelemben, szerelmi kapcsolatoknak a politikai életbe való beleszólalásaként, hanem éppen a politikába átlényegülve, vagyis: magának a politikai tevékenységnek kifejtéséből származik ebben az esetben az az élmény, amelyet egyébként csak a szerelem romantikus illúziói nyújtanak. A hatalom mámoráról már eddig is szoktunk beszélni; arról is biztosítottak már bennünket, hogy ez a mámor felér a szerelem gyönyörűségeivel, sőt felül is múlja azokat. Nemcsak antik mítoszok emlékeztetnek erre, hanem Heliogabalus óta számos történeti egyéniség sorsával is példázza. De megfigyelte már valaki a propaganda hatásait a szolgalelkűek nagy tömegeiben? Ha igen, tapasztalhatta, hogy a szónoki megnyerésnek régi, még a szofisták által kidolgozott, de a modern ember ízléséhez alkalmazott fogásai, a hang dallamossága és árnyalatai, a merész alakzatok és átmenetek használata, a logikus érvek halmozása, majd a robbanásszerűen odadobott következmény mennyire az erotikus izgalomhoz hasonló lelki állapotot idéz elő a mai tömegekben.” (Prohászka Lajos: A mai élet erkölcse --- mek.oszk.hu/11700/11726/)