Az „antiszemitá(zó)sdi” mára már egy minden történetiségéről levált és elszabadult posztmodern ideológiai szélhámosság.
Meggyes Máté írja: „...ebben vagyunk közösek, semmi másban. Nem a génekben, tulajdonságokban, adottságokban, tehetségekben, elhivatottságban. Nincsen közös vallásunk, ideológiánk, van, aki baloldali, van, aki jobb-. Nem közös a sorsunk, van, aki szegény, van, aki gazdag. Nem közös a történelmünk a keveredés miatt. Izraelről nem vélekedünk egyformán, és nincsen semmiféle véd- és dacszövetségünk. Mindazonáltal az antiszemitizmus réme egy akolba terel bennünket újra meg újra.” (es.hu/meggyes_mate;1_zsidovelemeny;2011-09-28.html?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201110)
Persze, ki lehet(ne) bontatni a történeti folyamatot, amely során a keresztény-judaista vallási ellentét a szekularizáció révén kulturális-világnézeti ellentétté alakult és a modernitásban még „faji” stichet is kapott, de ez ma már (a posztmodern antiszemitizmus-vád vonatkozásában) igazából nem érdekes. Mert a posztmodern antiszemitizmus(vád) semmi másról nem szól, minthogy e váddal élők, a legkülönbözőbb konfliktusokban, helyzeti előnyre tegyenek szert (diszkvalifikálják ellenfeleiket).
Nagyon tiszta példája ennek az, ami az elmúlt húsz évben Magyarországon történt: a rendszerváltozás idején felmerülő legkülönfélébb konfliktusokat komoly (köz)véleményformálói munkával sikerült (csak) ebbe az antiszemitizus-rasszizmus csatornába terelni. Meg kellett tanítani a közvéleménynek (belé kellett sulykolni a közvéleménybe), hogy ha bizonyos csoportokkal konfliktusa van, akkor ezeknek a konfliktusoknak az antiszemitizmus-rasszizmus a kódja. A módszer gyilkosan egyszerű (volt/van): egy érdekcsoport egy konfliktusban antiszemitának és/vagy rasszistának bélyegzi ellenfelét. S ha azok (az) antiszemiták, akkor, nyilván, akik (az) antiszemitizmussal megvádolták őket, azok (a) szemiták. S a közvéleményben már így is él a konfliktus: s ha már a kód adott (a véleményformálók így kódolják), akkor a közvélemény ezt fogja használni.
Így születik a posztmodernben az antiszemitizmus.
Meggyes Máté írja: „...ebben vagyunk közösek, semmi másban. Nem a génekben, tulajdonságokban, adottságokban, tehetségekben, elhivatottságban. Nincsen közös vallásunk, ideológiánk, van, aki baloldali, van, aki jobb-. Nem közös a sorsunk, van, aki szegény, van, aki gazdag. Nem közös a történelmünk a keveredés miatt. Izraelről nem vélekedünk egyformán, és nincsen semmiféle véd- és dacszövetségünk. Mindazonáltal az antiszemitizmus réme egy akolba terel bennünket újra meg újra.” (es.hu/meggyes_mate;1_zsidovelemeny;2011-09-28.html?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201110)
Persze, ki lehet(ne) bontatni a történeti folyamatot, amely során a keresztény-judaista vallási ellentét a szekularizáció révén kulturális-világnézeti ellentétté alakult és a modernitásban még „faji” stichet is kapott, de ez ma már (a posztmodern antiszemitizmus-vád vonatkozásában) igazából nem érdekes. Mert a posztmodern antiszemitizmus(vád) semmi másról nem szól, minthogy e váddal élők, a legkülönbözőbb konfliktusokban, helyzeti előnyre tegyenek szert (diszkvalifikálják ellenfeleiket).
Nagyon tiszta példája ennek az, ami az elmúlt húsz évben Magyarországon történt: a rendszerváltozás idején felmerülő legkülönfélébb konfliktusokat komoly (köz)véleményformálói munkával sikerült (csak) ebbe az antiszemitizus-rasszizmus csatornába terelni. Meg kellett tanítani a közvéleménynek (belé kellett sulykolni a közvéleménybe), hogy ha bizonyos csoportokkal konfliktusa van, akkor ezeknek a konfliktusoknak az antiszemitizmus-rasszizmus a kódja. A módszer gyilkosan egyszerű (volt/van): egy érdekcsoport egy konfliktusban antiszemitának és/vagy rasszistának bélyegzi ellenfelét. S ha azok (az) antiszemiták, akkor, nyilván, akik (az) antiszemitizmussal megvádolták őket, azok (a) szemiták. S a közvéleményben már így is él a konfliktus: s ha már a kód adott (a véleményformálók így kódolják), akkor a közvélemény ezt fogja használni.
Így születik a posztmodernben az antiszemitizmus.